Összefoglaló a XX. Less Nándor földrajzversenyről
2013. április 19-20-án rendeztük a XX. Less Nándor országos földrajzverseny döntőjét a Miskolci Egyetem Földrajz Intézetének támogatásával.
A huszadik év komoly változást hozott: új helyszín, első csapatverseny, több versenyző és számos, nem várt változás.
Szerencsére az utóbbi évekhez képest növekedett a résztvevő versenyzők és iskolák száma (425 tanuló, 76 iskola). A döntőbe kategóriánként 20-20-22 tanuló jutott.
A megnyitón Arday István szervező köszöntötte a versenyzőket, a felkészítő tanárokat, a jelenlévőket.
A versenyt Dr. Kocsis Károly akadémikus (Miskolci Egyetem, Földrajz Intézet intézeti igazgató, MTA Földrajztudományi Intézet, intézeti igazgató) nyitotta meg.
Az írásbeli fordulóra pénteken került sor, majd a tanbánya látogatása után következett a csapatverseny szóbeli döntője.
A csapatversenyre 11 csapat kapott meghívást, 10 élt a lehetőséggel. Az első alkalommal rendezett versenyen a diákok nagyon talpraesetten szerepeltek. Egy kis bonyodalmat okozott a csapatok névválasztása. Ki gondolta volna, hogy 3 …tepetl is lesz? A Popocatepetl-ből kettő!! Ez azért okozott némi rémületet, mert a versenyzők az írásbeli értékelőlapra nem egységesen és rosszul írták fel a csapat nevét. Szerencsére az ügyes segítőgyerekek kiderítették.
A zsűri tagjai: Dr. Kocsis Károly, Siskáné Dr. Szilasi Beáta intézeti tanszékvezető, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Földrajz Intézet, Társadalomföldrajz Intézeti Tanszék, Dr. Hegedűs András, egyetemi adjunktus, Rózsa Endre címzetes igazgató, tankönyvszerző.[sws_related_postright showpost=”4″ title=”Ajánló” bgcolor=”359bed” fontcolor=”ffffff”] [/sws_related_postright]
A végeredményt a csapattagok írásbelijének átlaga és a szóbeli forduló pontjai határozták meg. A győztes 4 napos kalotaszegi (Erdély) utazást nyert a felkészítő tanárral, amely a Baraka Utazási Iroda felajánlása.
csapatverseny1
A csapatverseny
A versenyt a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium (Miskolc) egyik csapata nyerte meg (Popocatepetl II.: Szűcs Botond, Kovács Bence, Nagy Radó Péter, felkészítő tanár: Udvarhelyiné Hyross Amelita).
2. helyezett a Türr István Gimnázium (Pápa) csapata lett (Türrmix: Baboth Adelin, Kertész Dávid, Knoll Kristóf, felkészítő tanár: Gálné Kardos Judit, Huschekné Szabó Ildikó.
3. helyen a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium csapata végzett (Völgységi (g)ászok: Brassnyó Levente, Takács Péter György, Gergely Bence, felkészítő tanár: Gruber László).
A verseny másnap folytatódott az egyéni szóbeli döntővel. A zsűri régi és új tagokból állt.
I. kategória
Fazekas Róbert a Földes Ferenc Gimnázium mb. igazgatója (Miskolc)
Rózsa Endre címzetes igazgató, tankönyvszerző (Mezőtúr)
II. kategória
Dr. Rózsa Péter tanszékvezető egyetemi docens, Debreceni Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszék (Debrecen)
Homolya Ferenc középiskolai tanár, vezetőtanár, Medgyessy Ferenc Gimnázium (Debrecen)
III. kategória
Dr. Hegedűs András egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem Földrajz Intézet (Miskolc)
Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem
Az eredményhirdetésen megjelent Dr. Tóth Albert, a Less Nándor Díj alapítója. Az eredményhirdetés elején Arday István elismerő okleveleket adott át azoknak a felkészítő tanároknak, akik évek óta felkészítik tanítványaikat a Less Nándor földrajzversenyre.
Oklevelet kapott: Erős János, Vlasits Géza, Alexa Péter, Gaál Mercédesz, Molnárné Kövér Ibolya, Gruber László, dr. Csiszár Gábor, Szekeres Zoltán, Udvarhelyiné Hyros Amelita, Huszárik Imre, Herpai Imre, Lengyel Géza, Major János, Löveiné Hadnagy Katalin, Bodor Tibor
A versenyt a zsűrielnökök értékelték, majd az izgalmas díjátadás következett. Az eredményhirdetés végén Arday István oklevéllel köszönte meg azoknak a munkáját, akik régóta részt vesznek a földrajzverseny megvalósításában.
A végeredmény: I. kategória | II. kategória | III. kategória