2024/04/18
Verseny

„Járj nyitott szemmel a világban!” – Cikkíró verseny (pályázat) 14-19 éves diákok számára biológiából és földrajzból

1. A „Járj nyitott szemmel a világban!” – Cikkíró verseny meghirdetője a Földrajzverseny Alapítvány.

2. A verseny célja és kategóriái

A verseny célja, hogy a biológia és a földrajz iránt érdeklődő, nyitott, de esetleg más tanulmányi versenyeken nem induló diákok számára bemutatkozási, versenyzési és publikálási lehetőséget biztosítson. A cél, hogy minél több, a biológia és a földrajz iránt nyitott diákot megszólítsunk a hagyományos versenyzéstől eltérő módon.

Olyan önálló, a korosztály életkori sajátosságainak megfelelő cikkeket várunk, amelyek olvasmányosak, ugyanakkor szakszerűek, és a 12-19 éves korosztály érdeklődését felkeltik. A cikkek a Földrajz Magazin (foldrajzmagazin.hu) oldalon jelennek meg (Facebook: https://www.facebook.com/pages/Földrajz-Magazin/1387354904825025).

A versenyt két kategóriában hirdetjük meg:

I. kategória: 7-9. évfolyam
II. kategória: 10-13. évfolyam

3. A jelentkezés és a részvétel feltételei

Egy versenyző több munkával is pályázhat. Minden olyan tanuló indulhat, akit a megadott határidőig a versenykiírásnak megfelelően írásban nevezett az iskolája. Nevezési díj nincs.

4. A versenyen való részvétel kizáró okai

A versenyt a Földrajzverseny Alapítvány szervezi. A versenyen a szervezők közeli hozzátartozói nem indulhatnak. A versenymunkák követelményeit nem teljesítő versenyzőket az értékelőbizottság kizárja a versenyből.

5. A verseny témája, ismeretanyaga

  1. Lakóhelyem és/vagy környékének turisztikai különlegességei.
  2. Saját megfigyeléseim, kísérleteim.
  3. Lakóhelyem és/vagy környékének különleges élővilága, társulása.
  4. Itt jártam, ezt láttam – utazásom élményei.
  5. Ezért szeretem a biológiát/földrajzot.
  6. Kedvenc élőlényem bemutatása.
  7. Lakóhelyem és/vagy környékének környezetvédelmi problémái.
  8. Filmajánló, könyvajánló biológiából/földrajzból.
  9. Földrajzhoz kapcsolódó karikatúrák elemzése, értelmezése.
  10. Karikatúra, képregény készítése bármely biológiai/földrajzi folyamat, jelenség magyarázatához.

(Megj.: a karikatúrák, képregények  sértőek, gyűlöletkeltésre alkalmasak nem lehetnek).

  1. Települések, országok egy-egy érdekességének, különlegességének bemutatása.
  2. A magyar táj megjelenése a magyar irodalomban.

6. A versenymunkák követelményei

  • Önálló saját munka.
  • Legfeljebb 2 A4-es oldal terjedelem (Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1-es sortávolság) hivatkozás, melléklet, illusztráció (ábra, fotó, táblázat) nélkül.
  • Kifogástalan helyesírás.
  • A cikkben a más munkákból átvett információk, tények, gondolatok esetében a tudományos munkákban, publikációkban szokásos hivatkozási formát kell alkalmazni: szövegközi (vagy lábjegyzetes) hivatkozás az adott forrásmunkára (szerző, év), és a hivatkozott munkákat a cikk végén ABC-sorrendben le kell írni (szerző, év, cím, kiadó, kiadás helye; ill. szerző, év, cím, folyóirat évfolyama, száma, oldalszám [oldaltól oldalig], az internetes munka teljes linkje).

A szó szerinti idézés esetén idézőjelet kell használni és az oldalszámot pontosan kell megadni.

A pályamunka illusztrációit (térkép, kép, ábra) és a táblázatokat sorszámozni szükséges és címmel kell ellátni. A nem önálló készítésű illusztrációk forrásait pontosan kell megadni (internetről letöltött fotók teljes hivatkozását [pl. http://honlap/oldal/foto.jpg]).

 7. A verseny fordulóinak rövid leírása

A verseny két fordulóból áll. Az első fordulóra a versenyzők beküldik cikkeiket, amelyeket szakemberek és a honlap látogatói értékelnek (lásd 11. pont).

A döntőbe a két kategóriából összesen a szakmai bírálók által javasolt 20 tanuló és az olvasók által legtöbb szavazatot kapott 10 tanuló kerül. A döntőben előre nem ismert témából kell cikket írniuk a versenyzőknek. A döntőt az Érettségi Vizsgaszabályzat alapján kell megszerveznie a döntőbe jutott versenyző iskolájának. A döntőben a következő segédeszközök használhatók: tankönyv, atlasz, szakkönyv, folyóirat, internet (sem e-mail, sem közösségi oldalt nem böngészhet verseny közben a tanuló).

Az elkészítendő versenymunka (cikk) témáját a versenyzők iskolája a verseny kezdete előtt egy héttel postán kapják meg.

A döntő időpontja és helye: 2014. június 2. (hétfő) 14-17 óra, saját iskola

8. Ajánlott irodalom

Tankönyvek, szakkönyvek, internet

9. A nevezés módja, határidők

Nevezni kizárólag online módon (e-mail: less@foldrajzverseny.hu) lehet 2014. március 31-ig. A nevezés egy cikk beküldésével válik érvényessé. A cikkeket a beküldés sorrendjében folyamatosan töltjük fel a foldrajzmagazin.hu honlapra.

Minden beküldött munkán fel kell tüntetni a tanuló nevét, iskoláját, iskolája pontos címét, felkészítő tanárának nevét.

  • 2014. március 31. és 2014. május 15. között a versenymunkák beküldése és folyamatos feltöltése a honlapra.
  • 2014. május 26-ig – a cikkek értékelése.
  • 2014. június 2. (hétfő) 14-17 óra – döntő a saját iskolában
  • 2014. június 10-ig – eredményhirdetés.

10. A továbbjutás feltétele

A döntőbe a szakmai bírálók által javasolt 20 tanuló és az olvasók által legtöbb szavazatot kapott 10 tanuló kerül.

11. Az eredmények közzétételének módja

A verseny szervezője interneten (foldrajzmagazin.hu, less.foldrajzverseny.hu, foldrajzverseny.hu) tájékoztatja a versenyzőket és iskoláikat az eredményekről. A döntőbe jutott tanulókat írásban az iskolájukon keresztül is értesítik.

12. A verseny díjazása:

A beérkezett munkák értékelése a két kategórián belül több formában történik:

A. A verseny Fődíját a döntő 1-3. helyezett versenyzője kapja. Az 1-3. helyezettek mindkét kategóriában 10.000 Ft értékű tárgyjutalmat (szakkönyv, szaklap előfizetés) kapnak.

 B. Szakmai díj odaítéléséről szakemberekből álló bírálók döntenek az első forduló pályamunkái alapján. Előnyt élveznek az ötletes, kreatív önálló munkák. Értékelési szempont az olvasmányosság, szakszerűség, újszerűség. Az 1-3. helyezettek mindkét kategóriában 6.000 Ft értékű tárgyjutalmat (szakkönyv, szaklap előfizetés) kapnak.

C. A Közönségdíjakat a diákpublikálásra létrehozott honlapon (március 1-je után érhető el) a legtöbb Facebook like-ot kapott versenymunkák kapják. Az 1-3. helyezettek mindkét kategóriában 4.000 Ft értékű tárgyjutalmat (szakkönyv, szaklap előfizetés) kapnak.

D. Az Abszolút közönségdíjat azok a versenyzők kaphatják, akik több cikkel, írással vesznek részt a versenyen és összesítve a legtöbb Facebook like-ot kapják. Az 1-3. helyezettek mindkét kategóriában 7.000 Ft értékű tárgyjutalmat (szakkönyv, szaklap előfizetés) kapnak.

 E. További 30 tanuló 1000 Ft értékű földrajzi/biológiai témájú kiadványt kap.

 F. A legtöbb színvonalas munkát beküldő három iskola (felkészítő tanár) egyenként 3 napos (kétéjszakás) hétvégi pihenést kap 4 fő részére (ellátás nélkül). A felhasználás időpontját a felajánlóval kell egyeztetni. Az ajándék pénzre nem váltható.

A verseny kiemelt támogatója az ÚtiSúgó.hu utazási portál és a Viktória Vendégház (Miskolc-Tapolca).

13. Egyéb

A verseny meghirdetője kevés nevező esetén csökkentheti a díjak számát.

14. A szervezők elérhetősége

Földrajzverseny Alapítvány
3533 Miskolc, Vasgyári út 2.
Arday István, Tel.: 70/94-96-810
E-mail: mail@foldrajzverseny.hu

[vfb id=3]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .