Döntőbe jutottak 2014

Köszönjük az észrevételeket, minden jogos változtatási javaslatot figyelembe vettünk. A II. kategória esetében a vizsgabizottság két rangsorolást készített (vízburok nélkül és a teljes feladatsor alapján) és a versenyző számára kedvezőbbet vette figyelembe. A vízburok nélküli (max. 90 pont) pontszám az elért százalékos teljesítményt jelenti. A döntőbe jutott tanulók iskoláinak levélben, postai úton hivatalos értesítést küldünk.

Az egyéni verseny döntőseinek névsora  (letöltés, xls, javított)

A csapatverseny döntősei:
1. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád
2. ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, Budapest
3. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
4. Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest
5. Kecskeméti Katona József Gimnázium, Kecskemét
6. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Békéscsaba

Kérjük a felkészítő tanárokat és a versenyzőket, ha a névben elírás történt, azt e-mailben (less@foldrajzverseny.hu) sürgősen, 1-2 napon belül jelezzék!

Tudnivalók a döntőről

További szakirodalom minden kategóriában (a kiírás szerint):
http://bnpi.hu/oldal/foldrajz-42.html
http://bnpi.hu/oldal/foldtan-40.html

A döntőt a Miskolci Egyetem Földrajz Intézetében rendezzük.

Étkezés
Vacsora: 1100 Ft (Szemere B. Kollégium)
Reggeli szombaton: 700 Ft (Szemere B. Kollégium)
Ebéd szombaton: 1300 Ft (Miskolci Egyetem)

Szállás (Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Miskolc, Ifjúság u. 16-20.)
Kísérők (vendégszoba): 3000 Ft
Tanulók: 2000 Ft

Kérjük, hogy szállás, étkezési és kirándulási igényüket legkésőbb 2014. április 9-ig jelezzék. A megrendelőlap letölthető innen.

A megrendelést e-mailben küldjék a less@foldrajzverseny.hu címre.

A költségeket (szállás, étkezés) a Földrajzverseny Alapítvány OTP Banknál vezetett
11734262-20000662 számlaszámára utalják legkésőbb 2014. április 18-ig.

A döntő programja

2014. április 25. (péntek)
13.00: A versenyzők és tanáraik érkezése, a csomagok elhelyezése
14.00: Megnyitó
14.15: Írásbeli forduló (regisztráció (diákigazolvány !!). Az írásbeli időtartama: 45 perc.
15.10: A csapatverseny szóbeli döntője (kb. 2 óra időtartamú)
17.30: A csapatverseny eredményhirdetése
18.00: Utazás különjáratú autóbusszal a szállásra, a csomagok elhelyezése a kollégiumban, a szobák elfoglalása.
18.30: Vacsora a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium menzáján

2014. április 26. (szombat)
6.45-7.15: Reggeli a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium menzáján
7.15: Utazás különjáratú autóbusszal a verseny helyszínére
7.30: Szóbeli forduló
11.30-: Ebéd
14.00: Eredményhirdetés

Hamarosan részletes információt is közzé teszünk a miskolci közlekedésről, a szállás és a Miskolci Egyetem megközelítésének lehetőségéről.

AJÁNLÓ DIÁKOKNAK, TANÁROKNAK, ISKOLÁKNAK!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .